Működik a nappali kórház Mezőkovácsházán

Működik a nappali kórház Mezőkovácsházán

A szükséges engedélyek beszerzése után megkezdhette működését Mezőkovácsházán, a járóbeteg szakrendelőben az úgynevezett nappali kórház – jelentette be dr. Spiák Ibolya, az önkormányzati tulajdonú szakrendelőt működtető Vis Medica Kft. ügyvezetője.
Mik ezek?

Mint korábban arról beszámoltunk, az intézményt az önkormányzat korábban pályázati forrásból újíttatta fel, a beruházás során alakították ki a két kétágyas, vizesblokkal ellátott kórtermet, a hozzájuk tartozó étkezőrészleggel. A beüzemelésére pedig most kerülhetett sor. — A területi ellátásunkhoz tartozó településeken élő betegeknek mostmár nem kell infúziós kezelés miatt egy vagy akár két hétre kórházba feküdniük. Csak a szakmai protokoll által előírt időtartam alatt kell bent tartózkodniuk a nappali kórházban, ami néhány órát jelent naponta, utána hazatérhetnek az otthonukba. Ezáltal csökken a betegségtudatuk — mondta dr. Spiák Ibolya. Belgyógyász, ideggyógyász és fizioterápiás szakorvosok által előírt infúziós kezeléseket végeznek Mezőkovácsházán.

A cikk a hirdetés után folytatódik
— Ez azért is fontos, mert hátrányos helyzetű térségünkben sajnos az országos és a megyei átlagnál is magasabb az agyi és keringési megbetegedések száma. Az új lehetőség révén a betegeknek nem kell messzire utazniuk. Kérésre megszervezzük a betegszállítást is.

Dr. Spiák Ibolyától megtudtuk, a nappali kórház népszerű az infúzióra várók körében. Mióta híre ment az új szolgáltatásnak, sokan érdeklődtek a lehetőség felől, illetve kértek előjegyzést, amit a rendelőintézet telefonszámán lehet megtenni a betegeknek vagy a háziorvosoknak.

Forrás: beol.hu
2012. szeptember 4.